2010. január 28., csütörtök

IGAZ SZERELEM, VAGY CSAK SZENVEDÉLY?













   Szívből vagy agyból szeretsz? Csak gondolkodsz a szerelemről, vagy érzed? Keresed vagy inkább elfogadod?

   Az elme illúziókat gyárt. Fellobbanás - szerű élményeket produkál, melyek illékonyak.

   A szív csak éli, ami eredendően benne van.


   Ha gondolkodsz a szerelemről, ha mérlegelsz, az csak vágy benned, amit szeretnél megélni, és ha megéled, szenvedély lesz, melyhez ragaszkodsz foggal-körömmel, hiszen te teremtetted, magadénak érzed.

   Ha hagyod, hogy szívedben és véredben áramoljon az Örök Szerelem, akkor utadba kerül a valódi társad, akivel össze tudsz kapcsolódni mindenben, mert eredendően EGY-ek vagytok mindenben. Sajátos mintázatot kaptatok mindketten, mely nem cserélhető le. Mindenkinek csak egy ilyen külön bejáratú társa van. Részletekben utánozhatja más, egyes tulajdonságait megtalálhatod sok emberben, de összességében soha.

   Őrá vágyunk kezdettől fogva, vagyis inkább az elszakadástól fogva, mert kezdetben még megvolt, még EGY-ek voltunk vele, csak nem bírtuk megtartani. Miért? Mert az elménk felülírta a szívünkbe írt eredendő programot. De az érzés, melyet megtapasztaltunk, bennünk maradt.

   Keressük őt mindenkiben. Pedig nem kell keresni. Bent van a szívünkben, s amíg ott meg nem találjuk, az utcán sem jön velünk szemben. Belül magunkhoz ölelhetjük bármikor. S ha már elménk elfárad az illúziók gyártásában, hogy minden elébe kerülő férfiben vagy nőben őt vélje felfedezni, akkor majd feltűnik. Ráismerünk. S ő is ránk. Megszólal a zene lelkünkben, s felemelkedünk eredeti helyünkre, abba a világba, melyből kezdetben kiestünk.








   Az elme csak okoskodik, elm(e)-életeket gyárt, irányítani akar. De tapasztalhatjuk, mire jó az irányítása. Inkább hagynunk kellene, hogy beteljesítse valódi feladatát. Hogy ÉRT-sen. Megértse az érzelmeket, s összhangba kerüljön velük.


   Érzelemből születtünk. Isten a Szeretetet használta fel a Fény mellett, hogy megteremtsen bennünket. Az egész teremtett világ fényből és szeretetből van. Az elme dolga, hogy ezt megértse, és nem az, hogy felülírja elméleteivel, melyek sorra megdőlnek.


   Ha a szív irányít, ÖRÖM szeretni, és nem KÉNYSZER. A lelkünk eredendően tudja, hogyan szeressen. Az elmének tiszteletben kellene tartania a lelkünk mindenhatóságát, nem irányítani akarnia.


   Amikor az elme bekeményít, akkor szenvedünk, a porban fetrengünk kínunkban végtelen megaláztatásunkban, s csak egyvalami segít ki onnan; ha elfáradunk az elmélkedésben, s alázattal megadjuk magunkat a sorsunknak. A Sors ugyanis nem boldogtalanságra ítélt minket, csak amíg mást akarunk, ettől eltérőt, addig szenvedünk. Amíg nem akarjuk meglátni, mi a dolgunk, mert jobb játékot találtunk ki magunknak, s okosabbnak hisszük magunkat mindenkinél.


   Igen, az elme gyárt ilyen helyzeteket, mikor felfuvalkodottan képzelt trónján pöffeszkedhet. Az elme akar mindenkit a maga oldalára téríteni, hogy hivalkodhasson mások előtt, hogy önmagát előtérbe helyezhesse.


   A lélek csendben ül valódi, fényes, isteni trónján, és csendben mosolyogva várja, mikor ismeri fel az elme a valódi helyét. S akkor, mikor az elme megadja magát, átadja képzelt hatalmát a léleknek, a szívnek, akkor egy nagy zökkenéssel minden a helyére kerül az életünkben. Pályára állunk.


   Sok mindenben végig kell ezt játszanunk. Az összes játszmánkban. Mindaddig, míg HAZATALÁLUNK.



http://www.youtube.com/watch?v=epyxn-OsCKI&feature=related









2010. január 9., szombat

ÜZENET NEKED, KEDVES ...








Mióta megismertelek, azt próbálod nekem bizonygatni, hogy nem szeretsz, hogy valaki másra vágysz. Makacsul ragaszkodsz ehhez a máshoz, aki mindegy, hogy ki, csak ne én legyek. Aki nem mutatja Neked tiszta tükörként lényed minden egyes rezdülését, hanem aki szép képet fest Neked s Rólad kívül-belül.


Próbálkozhatsz még! Elhitethetsz magaddal újabb és újabb elméleteket, járhatod ugyanazokat a köröket tovább, én szabadon engedlek, megengedek Neked mindent, mert szeretlek. Sosem kértelek, hogy szeress! Csak adtam feltételek nélkül Neked a szerelmemet.

Számodra mi a szerelem? Hogy csak a Neked tetsző tulajdonságokat éld át azzal, aki torz képeidet szépséges köntösben tükrözi vissza. Aki illúziók hálójába csalogatva el tudja szívni életerőd, s elhiteti Veled, mindent megad Neked.

 

Félsz megmutatni magad? Még önmagadnak sem ismersz be dolgokat? Hát tudd: én mindezekkel együtt elfogadlak és szeretlek. Látom Benned azt is, amit Te még nem mersz meglátni. És magamba ölelem a félelmeiddel együtt szörnyeteg-részed is.


Lelkem lelkedbe olvadt már rég. Te még elhitetheted magaddal, hogy az a valaki, akit már érzel lélekben, nem én vagyok, próbálkozhatsz bátran. Próbáld meg minden oldaláról! Ismerj fel mindenben, mindenhol! Döbbenj rá, ki vagyok, s ki vagy Te, s kik vagyunk egymásnak!

 

Nem azért vagy Te lelkem másik fele, mert én azt akarom, mert vágyom Rád, mert meg akarlak szerezni, vagy ki akarlak használni. Azért vagy Te, mert Isten így rendelte. Kezdettől fogva így van. Együtt teremtett minket. Egymásnak. S ezen nem változtat semmi. Az sem, ha Te mást hiszel róla, ha megtagadsz, ha próbálsz összetörni, eltaposni, megölni, kilökni az éledből s a világból.






Próbálhatsz sértegetni, fájdalmat okozni továbbra is. Eleinte még sikerült, még fájt. Már érzem, hogy nem igaz. Már átlátok saját illúzióimon, ezért láthatok át a Tiéden is.



Sokszor jön hozzám fény-részed, s lelkembe simul. Ez a részed már felismer engem. Tudom, hogy előbb-utóbb tudatosulni fognak Benned is ezek a látogatások. Felismered majd, melyik testhez tartozik az a lélek, aki beleolvad a lelkedbe.


Vannak olyan lélektársaink, akik csak a lelkünkhöz tudnak hozzásimulni, mert nem a lelkünkből valók, csak nagyon hasonlóak. Lelkünkből való társunk csak EGY van. Én már tudom, hogy az az igazán boldogító érzés, ha a lelkem másik felét megtalálom, s érzem, még nagyobb boldogság lesz, mikor ő talál rám. Amikor Te megtalálsz engem magadban, s felismersz, akkor lehull rólad minden álca. Ott állunk majd együtt Isten előtt abban az áldott pillanatban. S ez csakis akkor jöhet el, ha ő akarja. Nem függ sem Tőled, sem tőlem.








Szeretlek, Kedves! Tudod? Isten vezetett Hozzád. Nem kerestelek. Nem is tudtam, hogy létezel. Ő adta szívembe a szerelmet irántad, s én elfogadtam, s élem gátak nélkül, megbocsátással, végtelen türelemmel és elfogadással.


Hogy miért írtam ezt le? Mert lelked minden rezdülésére válaszol az én lelkem.


Ez az Írás Neked szól, I.
























2009. december 29., kedd

A SZERELEM RITMUSA








Hallom hangod, érzem a szerelmedet.




Megmutattad nekem a lelkedet.







Beengedlek, érzem, hogy szíved dobog.



Elengedlek, s szemedben már ott vagyok.







Mint a Nap és a Hold,



A víz és a szél,



Mások, mégis ugyanazok.



Mint a nappal s a fény,



Föld s az Ég;



Elválaszthatatlanok.







Bárhol jársz is, lélekben veled vagyok;



Hangom hallod, s megőrzöd az illatom.







Belélegezlek, érzem a lényedet.



Kilélegezlek, s élem a szerelmet Veled.







Mint illat és virág,



Mint tél s a hó,



Mások, mégis ugyanazok.



Mint szivárvány s az eső,



A férfi s a nő



Elválaszthatatlanok.







Virág vagy szívemben, s láng a lelkemben,



Örök szerelmesem.



Újra veled vagyok, szívünk együtt dobog,



Új világ nyílik számomra Veled..







2009. december 24., csütörtök

CSODA




   Az éjjel valami megfordult. Csoda történt. Ég s Föld együtt dolgozott a csodán.



   A félelemben élők szívében akaratukból megszülethetett a Hit. Akik pedig elfogadták eddig Isten szerető irányítását, és elfogadták az ő akaratát, azok visszakaphatták saját akaratukat. Ők már nem élnek vissza vele, Isten felragyogott mindkét oldalon állók szívében.

   Persze, ennek ára volt. Keserves tapasztalatok, félelmek, gyötrelmek, kétségek útján jutottunk ide.

   Feladatom, amiért itt vagyok, a Szerelem megvalósítása. Mindenáron meg kellett őriznem szívemben. Csakis úgy tudtam megvalósítani, ha nem hittem másnak, csak Istennek. Még a szerelmem sem befolyásolhatott abban, amit Isten a szívembe adott. Pedig ő aztán megpróbált mindent, hogy ne szeressem. De éreztem, nem igaz, cselekedeteit nem a Valóság, hanem az illúziók mozdítják. Segített nekem megtanulni felismerni az Igazságot mindenben.


   Éjjel eljutottam oda, hogy már AKAROM őt. Ő pedig oda, hogy HISZ abban, hogy létezem.

   Lélekben már sokszor találkoztunk. Segítettük, szerettük, vigasztaltuk egymást. S ezek a találkozások most már egyre tudatosabbak. Mikor megjelent az életemben a fizikai lénye is, először nem ismertem fel, de valami hatalmas erő vonzott felé. Aztán Isten úgy akarta, hogy előbb én ismerjem fel őt, mint ő engem, ő pedig tiltakozott ellenem kézzel-lábbal.

   Fénytestében egyre többször jön hozzám, s néha én is megyek, mikor úgy érzem, szüksége van rám. Ha akarok menni, nem sikerül. Ha akarom, hogy jöjjön, nem jön. Csak akkor, ha Isten is úgy akarja.

   Néha álmunkban vagy asztráltestünkben találkozunk. De ezekből nagyon kevésre emlékszem. Csak azt tudom, egy-egy ilyen kirándulás után árad belőlem a szerelem. Ezen találkozások csodáját meg sem kísérlem leírni. Most már úgy tűnik, néha ébren álmodom. Ma reggel is történt velem egy ilyen csoda. Nem akartam, csak figyeltem, tudatosítottam, csak végignéztem, mi történik. Ébren.








 

   Táncoltam a szerelmemmel fénytestünkben a szilvásváradi Szalajka-völgy bejáratánál lévő tó fölött. A kedvenc helyem, különleges energiákkal. Ott, a víz felett keringőztünk, csodálatos zenére.

   Fantasztikus volt. És áradt a szerelem belőlünk. A tó vize felerősítette, szétküldte minden irányba. Halhatatlan szerelmünk ereje így megmozdít minden szerelmest, s egymás felé tereli őket.







   Egymásra találunk most már a Világban is. Felépíthetünk egy csodás szerelmet, megélhetjük fizikai testünkben is.

   Testünk anyagát is áthatja, átszövi a szerelem ereje. Csak engedni kell megvalósulni elvárások, félelmek nélkül, megengedni megnyilvánulni ezt a csodát.

   A Világ már kéri, már helyet készített a megvalósulásának. Amit Isten számunkra teremtett, csak engednünk kell megvalósulni. A Csodák Ideje elérkezett.

   Te, aki olvasol, te is megélheted. Nem véletlenül kerültél ide. Benned is ezen erők dolgoznak. Te is megélheted az igaz szerelmet. Eljött az idő.

    De ez nem egyik napról a másikra történik majd. Nem omlunk hirtelen egymás karjaiba. Fel kell építenünk a szerelmet. Helyesebben hagynunk kell, hogy Isten rajtunk keresztül formálja meg számunkra. Csodás dolgok jönnek, csodás élmények. Olyanok, amiket el sem tudunk most még képzelni. Feltárul a Csodák Birodalma. Fogadjuk be, fogadjuk el!


2009. november 17., kedd

A FELEMELKEDÉS HULLÁMAI

Philippa - 2009.11.17 15:44
A 80-as, 90-es években indult el az Első Felemelkedési Hullám. Mit is jelent ez?
A felemelkedés azt jelenti, hogy érzelmeink, gondolataink és testünk rezgését, energiáját a fény frekvenciájára, hullámhosszára emeljük.
Miért történik ez, és miért jó ez nekünk?
Jelenleg korszakváltást élünk meg, és ez azt jelenti, ami eddig működött számunkra, annak már minden területén megéltünk mindent, az unalomig ismételve. Új tapasztalatokra van szükségünk. Mivel a félelem, kettészakadás és Sötétség korában éltünk eddig, csak fölfelé van út; a szeretetbe, az összekapcsolódásba, a Világosságba.
A felemelkedésnek több hulláma is van. Azoknak, akik már régebb óta ebben a Világban vannak, az első felemelkedési hullámmal kezdődött megvilágosodásuk.
Az égiek segítségével akkor a Világba engedtek bizonyos energiákat, amiket az arra alkalmas emberek befogadtak, és ez elindította bennük a változást. Nekik a múltat kellett felszínre hozni magukban, és átvilágítani. Előző életeikbe nyertek betekintést, ezzel felszínre hozva az akkori sérelmeiket, konfliktusaikat. Mindezt azért, hogy megértve hibáikat, kijavíthassák azokat.
Arra voltak hivatottak, hogy megtalálják azt a társukat, aki kiegészíti őket mindenben. S érzelmekben, tudásban, anyagban is megtanulják elfogadni önmaguk ellentétét, ezzel aktiválva önmagukban azt a részt, amit régóta elnyomtak. S ezzel, hogy ők ezt megtették, mindenkiben megnyílt az út félelmei felszínre hozására.
A 90-es évek második felében indult s napjainkig tart a Második Felemelkedési Hullám.
Itt fiatalabb lelkek találhatók, kevesebbszer születtek a Földre. Már születésükkor lehozták magukkal azt az energiát, amit az első hullámban lévőknek itt lent a Földön, fizikai testben kellett beengednie. Az ő dolguk nem az, hogy meglássák előző életeiket. Az ő dolguk nem a múlt lebontása, hanem a jövő felépítése. Az első hullám emberei által lerakott alapokra építkeznek. Az Új Föld jövőben létező megvalósulási formáit indítják el úgy, hogy a jövő energiáit engedik a Világba. Ők érzik, élik, milyen szeretetben élni, szellemi tudásukért nem kell megküzdeni, ezt már ők készen hozták magukkal, testük anyaga is könnyebben elviseli a magasabb rezgéseket.

S vannak olyan lelkek, akik mindkettő hullámban jelen vannak. Ők a MOST emberei. Hídemberek. Akik összekötik a múltat a jövővel, az első hullámot a másodikkal.
Jelen pillanatban már majdnem teljesen behozható a MOST-ba a múlt és a jövő. A két oldal még nem ér teljesen össze. A két oldalon dolgozó lelkek még csak a hídemberek segítségével tudnak összekapcsolódni.
A két hullám emberei csak a saját feladatukat ismerik, s bár látják, hogy valami más módon is elkezd működni, taszítja őket még a másik hullámban lévők minden megnyilvánulása. Persze, mert mind saját feladatukra vannak kódolva.
A hídemberek feladata, hogy békét hozzanak a két oldal közé. A béke elindulásának pillanata az első emberpár találkozása. Mindkét felemelkedési hullám emberei közt van egy-egy, egy férfi és egy nő, akik egymás személyében megtanulják elfogadni a másik hullám megnyilvánulásait.
Ők időközben hídemberekké teszik egymást. Eleinte harcolnak egymás ellen, meg akarják győzni a másikat saját igazukról. Csakhogy mindkettőnek igaza van.
A béke kora akkor indul el, mikor ebben a két lélekben elindul egymás elfogadása, s kivirágzik a szerelem. Felismerik, mi történik, s egymásra találnak mindenben. S általuk a kétfelé szakadt világ is felemelkedés közben egymásra talál. Velük együtt emelkedik, mert ők azok, akik összekötik a kettőt először belül, lélekben, majd szellemben, tudásban, végül fizikai anyagbeli valóságában.
Ez a két ember csak úgy tudja ezt véghez vinni, ha Istennel együtt cselekszik. Támadják őket sokan, akadályozzák sokan, hogy létrejöhessen a találkozás, de Isten tervével senki nem ellenkezhet. Azért jön létre, mert Isten akarja, s nem azért, mert ők akarják.
Sőt; amíg ők akarják, addig biztosan nem jön létre. Addig sem, amíg mások akarják nekik.
Sokan szeretnének a helyükben lenni, sokan hirdetik magukról, hogy ők azok, de az igazi kettő CSEND-ben van. Ha felismeri őket valaki, csak mosolyognak, mivel ők maguk se hiszik még, hogy ők azok, de mindig megteszik, önkéntelenül is a következő lépést egymás felé.
A többi ember, a többi pár is érzi a találkozást. Bennük is végbemegy, mivel az első két pár lebontja a korlátokat.
S amint a két hullám összeér, megvalósul a Szerelem Univerzuma.

2009. szeptember 15., kedd

A MÉLYBŐL AZ ÉGRE FEL

Philippa - 2009.09.13 18:56

Az elmúlt jó pár nap azt hiszem, örökre rányomja bélyegét létezésemre.
A legmélyebbre taszítottak, hogy végre felemelkedhessem a valódi helyemre. Közreműködött ebben mindenki, aki csak része életemnek.
Az emberi élet célját láttam meg, saját feladataimon túl. És örömmel ismertem fel, hogy eddig is ebbe az irányba tartottam, és hogy minden, ami történt eddig velem, ide vezetett, ebbe a felismerésbe. Minden erre készített fel.
S nem elég a felismerés, most már végre élhetem is; tettekkel bizonyíthatom. Felkészültem rá.
Most már biztosan nagyon kíváncsiak vagytok, mi is történt velem. Páran részesei voltatok az utolsó felismeréseimnek. De talán ti sem értitek, mi is történt, s miért, csak belesodródtatok velem, velünk együtt. Mert ami történt, nem az én akaratomból, vagy a mi akaratunkból született, hanem Isten akaratából.
Mi történt? Hogy megértsétek, előbb példákon keresztül megmutatok valamit.
A férfi és a nő egymás kiegészítései. Ami egyikben nincs meg, megvan a másikban. Együtt egészek. De a férfiban és a nőben is jelen van a másik félből minden, csak a megnyilvánulatlan tartományban, a működésképtelen stádiumban.
Egy idő után aktiválódik ez is, és kiegészülünk a másik felünkkel. Ennek folyamata odavonzza hozzánk azt az embert, akivel ki tudjuk egészíteni magunkat minden téren. S amint ez megtörténik, már léphetünk is tovább. Amint belül létrehoztuk magunkban a nagy egyesülést vele, a duál-párunkkal, nincs szükség arra, hogy tovább kapcsolatban legyünk önmagunk ellentétével, mert belül EGÉSZ-ek vagyunk.
Az elmúlt korszak célja; ezzel az emberrel kiegyenlítődni minden téren. Vagyis a belső férfit és nőt összhangba hozni.
És azután? Ha ez megtörtént?
Van egy sokkal csodálatosabb dolog, mint a duál-kapcsolat, mely szinte állandó harcból áll. Ez a csodás dolog az IKERLÁNG. Ez valóban egy áldás nemcsak azoknak, akik élik, de közvetlen környezetünknek, a Földnek, az Univerzumnak, az EGY- SÉGnek, a Fény-nek, Istennek.
Van egy ugyanolyan ellentétes nemű társunk, mint mi vagyunk. Ugyanarra van kódolva, mint mi, csak feladatunk kétfelé van osztva. Egyikünkben lévő impulzusok aktiválják a másikban lévőt.
A történelem során számos szerelmespár volt ikerláng, de nem tudtak tartósan együtt maradni, mivel a Föld azt a hatalmas szeretet-energiát nem bírta elviselni még eddig, ami a két iker találkozásakor, egymás felé irányuló végtelen szeretetükből megnyilatkozik. Nem véletlen, hogy a Sötét Erők mindig is akadályozták ennek megvalósulását.
Most viszont már egyre több iker talál egymásra, mivel a Föld is magasabb rezgésszintre emelkedett.
S valami csodás dolog, amit ikrekként ebben a korban meg kell valósítanunk. Valami olyan, ami eddig még soha nem volt.
Jézus és Mária Magdolna is ikerlángok voltak. Feladatukat együtt tudták megvalósítani. Az Egyház viszont Mária szerepét próbálta eltusolni, Jézust emelve fel egyedüli Megváltónak. Pedig ha nincs Mária, nem lehetett volna Krisztus Jézusból.
Mi volt a szerepe Máriának? Mi a szerepe az ikerláng női felének? Mint nőnek, be kell engednie magába társa minden egyes rezdülését. Befogadóvá kell válnia mindenre társától. Fel kell töltődnie vele, az ő erejével, szeretetével, és össze kell vele kapcsolódnia mindenben.
Mi a férfi iker feladata? Odaadni a nőnek az ő férfiúi lényegét, a belé kódolt információkat. Összekapcsolódni vele energetikailag, érzelmileg, tudatilag. „ S ketten lesznek egy testté, egy lélekké” – így ír a Házasságról a Biblia. A valódi házasságról, mely az Égben rendeltetett el és köttetett meg. S amit nem a szenvedély, a kívánság vagy a vágy hajt.
Mária Jézus másik feleként kehelyként magába fogadta a férfi oldal minden belekódolt, és aktiválódott impulzusát, a Krisztusi megváltó impulzust is, s így lett a Megváltó női része, mely elválaszthatatlan a férfi résztől.
A kétpólusú világban ugyanis csak így tud megvalósulni az Isten Fia ( a fiú itt nem nemet jelöl, inkább Isten Gyermekét).
Így aktiválódik az Isteni Én bennünk.
Na … ez történt most velem is. Megvalósítottam magamban ezt az ikremmel együtt, bár a Sötét Erők próbáltak akadályozni minket.
Azt, hogy mi is történt, én is csak most értettem meg, miután a Szeretet legyőzött bennem minden ellenállást. S ez elég volt ahhoz, hogy benne is megjelenjen az elfogadás.

SZERETNI TANÍTLAK

Philippa - 2009.08.11 21:17
Hitet adtam szívedbe, Gyermek,
Csodákat élhetsz általa.
Reményt gyújtottam benned, mely
Lelkedben kicsiny lángocska.
Tápláld e lángot, Kedves,
Vágyaid vesd égi tüzébe!
Hadd égjen, edződjön,
Mint földi tűzben kard pengéje.
S ha e láng már lobogva fénylik,
S el nem halványul sosem,
Lelked ezt dalolja felém:
„szeretlek téged, Istenem”.
Akkor majd szeretetem szíveden át
Mindenre kiárad,
S nem félsz majd kiállni,
S kiáltani:
„Atyám, imádlak!”
Mikor imádatod ily fokra hágott,
Kicsiny gyermek,
Megtalál majd téged
Minden álmod,
Mit szíved nekem felajánlott.
Mert tudd meg, Kincsem,
Álmod nem véletlen,
Vágyad én ültettem szívedbe,
Én öntöztem, éltettem,
S megvalósulni is
Én engedem.
Mi tőlem indult kezdetben,
Hozzám visszatér a végben.
Örökkévalóvá így lesz,
Mit velem együtt megélhetsz.
Ember így adsz éltednek teljességet;
Honnan elindultál,
Oda velem visszatérhetsz.