2009. május 24., vasárnap

VALÓDI SZERELEM

Philippa - 2009.05.20 18:31
Szeretni akartam. És szenvedtem, mert nem kaptam meg, akit szerettem. Vagy ha megkaptam, NEM AZ volt, amire vágytam.
Akaratom illúziókat hozott létre. Megélhettem ezeket is, de boldoggá nem tettek. Most már felismertem:
A VALÓDI SZERELEM KEZDETTŐL FOGVA OTT VAN BENNEM!
Állandó, erős, fényes, simogató, boldogító.
Mikor már elfáradtam a szeretni akarásba, és megengedtem magamnak, hogy történjen az, aminek történnie kell, megvalósult a fizikai világban is számomra. Feltűnt valaki, akiben rögtön felismertem a valódit.
Bár először nem tudtam, mi az, amit érzek, de elemi erővel zúdult ki belőlem, szívemből valami. Az eszem tiltakozott ellene, de a lelkem tudta, kivel áll szemben. Megtaláltam – ezt sugározta folyamatosan. Az eszem persze vitatkozott vele.
És persze többször is nekilódult az eddig bejárt mintákat követni. Akarta őt szeretni. S ezzel illúziókat raktam rá is, magamra is. Ami ellen persze ő tiltakozott. Én meg az ő tiltakozása ellen tiltakoztam. Nevetséges, nem? Hát ilyen lüke voltam …
De most már értem is, nemcsak érzem. A valódi szerelem felépíti önmagát, ha hagyom, ha megengedem neki.
Tiszta szívvel bocsánatot kérek mindazoktól a szerelmeimtől, akiket akartam szeretni. Ezzel nemcsak magamnak okoztam fájdalmat, hanem nekik is.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Phil!
    Köszönöm!:)))))))))))))
    A tanítást és a tükröt is....
    Ölellek!
    Évi

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm én is neked, Évi ! ;)

    VálaszTörlés