2010. január 28., csütörtök

IGAZ SZERELEM, VAGY CSAK SZENVEDÉLY?













   Szívből vagy agyból szeretsz? Csak gondolkodsz a szerelemről, vagy érzed? Keresed vagy inkább elfogadod?

   Az elme illúziókat gyárt. Fellobbanás - szerű élményeket produkál, melyek illékonyak.

   A szív csak éli, ami eredendően benne van.


   Ha gondolkodsz a szerelemről, ha mérlegelsz, az csak vágy benned, amit szeretnél megélni, és ha megéled, szenvedély lesz, melyhez ragaszkodsz foggal-körömmel, hiszen te teremtetted, magadénak érzed.

   Ha hagyod, hogy szívedben és véredben áramoljon az Örök Szerelem, akkor utadba kerül a valódi társad, akivel össze tudsz kapcsolódni mindenben, mert eredendően EGY-ek vagytok mindenben. Sajátos mintázatot kaptatok mindketten, mely nem cserélhető le. Mindenkinek csak egy ilyen külön bejáratú társa van. Részletekben utánozhatja más, egyes tulajdonságait megtalálhatod sok emberben, de összességében soha.

   Őrá vágyunk kezdettől fogva, vagyis inkább az elszakadástól fogva, mert kezdetben még megvolt, még EGY-ek voltunk vele, csak nem bírtuk megtartani. Miért? Mert az elménk felülírta a szívünkbe írt eredendő programot. De az érzés, melyet megtapasztaltunk, bennünk maradt.

   Keressük őt mindenkiben. Pedig nem kell keresni. Bent van a szívünkben, s amíg ott meg nem találjuk, az utcán sem jön velünk szemben. Belül magunkhoz ölelhetjük bármikor. S ha már elménk elfárad az illúziók gyártásában, hogy minden elébe kerülő férfiben vagy nőben őt vélje felfedezni, akkor majd feltűnik. Ráismerünk. S ő is ránk. Megszólal a zene lelkünkben, s felemelkedünk eredeti helyünkre, abba a világba, melyből kezdetben kiestünk.








   Az elme csak okoskodik, elm(e)-életeket gyárt, irányítani akar. De tapasztalhatjuk, mire jó az irányítása. Inkább hagynunk kellene, hogy beteljesítse valódi feladatát. Hogy ÉRT-sen. Megértse az érzelmeket, s összhangba kerüljön velük.


   Érzelemből születtünk. Isten a Szeretetet használta fel a Fény mellett, hogy megteremtsen bennünket. Az egész teremtett világ fényből és szeretetből van. Az elme dolga, hogy ezt megértse, és nem az, hogy felülírja elméleteivel, melyek sorra megdőlnek.


   Ha a szív irányít, ÖRÖM szeretni, és nem KÉNYSZER. A lelkünk eredendően tudja, hogyan szeressen. Az elmének tiszteletben kellene tartania a lelkünk mindenhatóságát, nem irányítani akarnia.


   Amikor az elme bekeményít, akkor szenvedünk, a porban fetrengünk kínunkban végtelen megaláztatásunkban, s csak egyvalami segít ki onnan; ha elfáradunk az elmélkedésben, s alázattal megadjuk magunkat a sorsunknak. A Sors ugyanis nem boldogtalanságra ítélt minket, csak amíg mást akarunk, ettől eltérőt, addig szenvedünk. Amíg nem akarjuk meglátni, mi a dolgunk, mert jobb játékot találtunk ki magunknak, s okosabbnak hisszük magunkat mindenkinél.


   Igen, az elme gyárt ilyen helyzeteket, mikor felfuvalkodottan képzelt trónján pöffeszkedhet. Az elme akar mindenkit a maga oldalára téríteni, hogy hivalkodhasson mások előtt, hogy önmagát előtérbe helyezhesse.


   A lélek csendben ül valódi, fényes, isteni trónján, és csendben mosolyogva várja, mikor ismeri fel az elme a valódi helyét. S akkor, mikor az elme megadja magát, átadja képzelt hatalmát a léleknek, a szívnek, akkor egy nagy zökkenéssel minden a helyére kerül az életünkben. Pályára állunk.


   Sok mindenben végig kell ezt játszanunk. Az összes játszmánkban. Mindaddig, míg HAZATALÁLUNK.



http://www.youtube.com/watch?v=epyxn-OsCKI&feature=related









2010. január 9., szombat

ÜZENET NEKED, KEDVES ...








Mióta megismertelek, azt próbálod nekem bizonygatni, hogy nem szeretsz, hogy valaki másra vágysz. Makacsul ragaszkodsz ehhez a máshoz, aki mindegy, hogy ki, csak ne én legyek. Aki nem mutatja Neked tiszta tükörként lényed minden egyes rezdülését, hanem aki szép képet fest Neked s Rólad kívül-belül.


Próbálkozhatsz még! Elhitethetsz magaddal újabb és újabb elméleteket, járhatod ugyanazokat a köröket tovább, én szabadon engedlek, megengedek Neked mindent, mert szeretlek. Sosem kértelek, hogy szeress! Csak adtam feltételek nélkül Neked a szerelmemet.

Számodra mi a szerelem? Hogy csak a Neked tetsző tulajdonságokat éld át azzal, aki torz képeidet szépséges köntösben tükrözi vissza. Aki illúziók hálójába csalogatva el tudja szívni életerőd, s elhiteti Veled, mindent megad Neked.

 

Félsz megmutatni magad? Még önmagadnak sem ismersz be dolgokat? Hát tudd: én mindezekkel együtt elfogadlak és szeretlek. Látom Benned azt is, amit Te még nem mersz meglátni. És magamba ölelem a félelmeiddel együtt szörnyeteg-részed is.


Lelkem lelkedbe olvadt már rég. Te még elhitetheted magaddal, hogy az a valaki, akit már érzel lélekben, nem én vagyok, próbálkozhatsz bátran. Próbáld meg minden oldaláról! Ismerj fel mindenben, mindenhol! Döbbenj rá, ki vagyok, s ki vagy Te, s kik vagyunk egymásnak!

 

Nem azért vagy Te lelkem másik fele, mert én azt akarom, mert vágyom Rád, mert meg akarlak szerezni, vagy ki akarlak használni. Azért vagy Te, mert Isten így rendelte. Kezdettől fogva így van. Együtt teremtett minket. Egymásnak. S ezen nem változtat semmi. Az sem, ha Te mást hiszel róla, ha megtagadsz, ha próbálsz összetörni, eltaposni, megölni, kilökni az éledből s a világból.






Próbálhatsz sértegetni, fájdalmat okozni továbbra is. Eleinte még sikerült, még fájt. Már érzem, hogy nem igaz. Már átlátok saját illúzióimon, ezért láthatok át a Tiéden is.



Sokszor jön hozzám fény-részed, s lelkembe simul. Ez a részed már felismer engem. Tudom, hogy előbb-utóbb tudatosulni fognak Benned is ezek a látogatások. Felismered majd, melyik testhez tartozik az a lélek, aki beleolvad a lelkedbe.


Vannak olyan lélektársaink, akik csak a lelkünkhöz tudnak hozzásimulni, mert nem a lelkünkből valók, csak nagyon hasonlóak. Lelkünkből való társunk csak EGY van. Én már tudom, hogy az az igazán boldogító érzés, ha a lelkem másik felét megtalálom, s érzem, még nagyobb boldogság lesz, mikor ő talál rám. Amikor Te megtalálsz engem magadban, s felismersz, akkor lehull rólad minden álca. Ott állunk majd együtt Isten előtt abban az áldott pillanatban. S ez csakis akkor jöhet el, ha ő akarja. Nem függ sem Tőled, sem tőlem.








Szeretlek, Kedves! Tudod? Isten vezetett Hozzád. Nem kerestelek. Nem is tudtam, hogy létezel. Ő adta szívembe a szerelmet irántad, s én elfogadtam, s élem gátak nélkül, megbocsátással, végtelen türelemmel és elfogadással.


Hogy miért írtam ezt le? Mert lelked minden rezdülésére válaszol az én lelkem.


Ez az Írás Neked szól, I.