2010. január 9., szombat

ÜZENET NEKED, KEDVES ...








Mióta megismertelek, azt próbálod nekem bizonygatni, hogy nem szeretsz, hogy valaki másra vágysz. Makacsul ragaszkodsz ehhez a máshoz, aki mindegy, hogy ki, csak ne én legyek. Aki nem mutatja Neked tiszta tükörként lényed minden egyes rezdülését, hanem aki szép képet fest Neked s Rólad kívül-belül.


Próbálkozhatsz még! Elhitethetsz magaddal újabb és újabb elméleteket, járhatod ugyanazokat a köröket tovább, én szabadon engedlek, megengedek Neked mindent, mert szeretlek. Sosem kértelek, hogy szeress! Csak adtam feltételek nélkül Neked a szerelmemet.

Számodra mi a szerelem? Hogy csak a Neked tetsző tulajdonságokat éld át azzal, aki torz képeidet szépséges köntösben tükrözi vissza. Aki illúziók hálójába csalogatva el tudja szívni életerőd, s elhiteti Veled, mindent megad Neked.

 

Félsz megmutatni magad? Még önmagadnak sem ismersz be dolgokat? Hát tudd: én mindezekkel együtt elfogadlak és szeretlek. Látom Benned azt is, amit Te még nem mersz meglátni. És magamba ölelem a félelmeiddel együtt szörnyeteg-részed is.


Lelkem lelkedbe olvadt már rég. Te még elhitetheted magaddal, hogy az a valaki, akit már érzel lélekben, nem én vagyok, próbálkozhatsz bátran. Próbáld meg minden oldaláról! Ismerj fel mindenben, mindenhol! Döbbenj rá, ki vagyok, s ki vagy Te, s kik vagyunk egymásnak!

 

Nem azért vagy Te lelkem másik fele, mert én azt akarom, mert vágyom Rád, mert meg akarlak szerezni, vagy ki akarlak használni. Azért vagy Te, mert Isten így rendelte. Kezdettől fogva így van. Együtt teremtett minket. Egymásnak. S ezen nem változtat semmi. Az sem, ha Te mást hiszel róla, ha megtagadsz, ha próbálsz összetörni, eltaposni, megölni, kilökni az éledből s a világból.






Próbálhatsz sértegetni, fájdalmat okozni továbbra is. Eleinte még sikerült, még fájt. Már érzem, hogy nem igaz. Már átlátok saját illúzióimon, ezért láthatok át a Tiéden is.



Sokszor jön hozzám fény-részed, s lelkembe simul. Ez a részed már felismer engem. Tudom, hogy előbb-utóbb tudatosulni fognak Benned is ezek a látogatások. Felismered majd, melyik testhez tartozik az a lélek, aki beleolvad a lelkedbe.


Vannak olyan lélektársaink, akik csak a lelkünkhöz tudnak hozzásimulni, mert nem a lelkünkből valók, csak nagyon hasonlóak. Lelkünkből való társunk csak EGY van. Én már tudom, hogy az az igazán boldogító érzés, ha a lelkem másik felét megtalálom, s érzem, még nagyobb boldogság lesz, mikor ő talál rám. Amikor Te megtalálsz engem magadban, s felismersz, akkor lehull rólad minden álca. Ott állunk majd együtt Isten előtt abban az áldott pillanatban. S ez csakis akkor jöhet el, ha ő akarja. Nem függ sem Tőled, sem tőlem.








Szeretlek, Kedves! Tudod? Isten vezetett Hozzád. Nem kerestelek. Nem is tudtam, hogy létezel. Ő adta szívembe a szerelmet irántad, s én elfogadtam, s élem gátak nélkül, megbocsátással, végtelen türelemmel és elfogadással.


Hogy miért írtam ezt le? Mert lelked minden rezdülésére válaszol az én lelkem.


Ez az Írás Neked szól, I.
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése