Philippa - 2009.07.20 18:00
Szívem felismerte Őt, bár kellett némi harcot vívni önmagammal, hogy teljesen el tudjam fogadni.
S még ma sem könnyű, hogy az illúziók mögött meglássam, mi a Valóság, de egyre könnyebben és gyorsabban sikerül.
Megtaláltam Őt a múltban is. Előző életeimben mindig akkor bukkant fel, mikor meg kellett tanítania valamire. Talán akkor lehetőség lett volna az egymásra találásra is, de sosem történt meg.
Most úgy látom, az egymásra találásnak is fokozatai vannak, s ezt egy élet alatt nem tudtuk megoldani.
Két életemben találtam őt meg, és láttam meg, mi történt velünk, de ott volt egy harmadikban is. És jelen van MOST is.
Az egyik élet Görögországban volt. Leonidas spártai király lánya voltam. Királylány, mégis milyen életem volt. A legszegényebb koldus is gazdagabb volt tőlem.
Apám megtagadta a szerelmét, a feleségét, s száműzte a várandós asszonyt. Egy kis erdei házikóban húzta meg magát, egy kastély mellett, az Athén melletti erdőben.
Megszülettem, de anyám nem sokáig bírta a nélkülözést, és meghalt. Úgy nőttem fel, mint egy kis vadállat, a kastély cselédei adtak ennem.
Később, mikor már felnőttem, fiúruhában jártam, hogy a férfiak ne ismerjenek fel, s ne bánthassanak. Egy fiatal, jóképű vadász mégis megtudta, hogy lány vagyok. Egymásba szerettünk, és nagyon sokszor meglátogatott. Teljes szívemmel szerettem őt. Szerelmünk gyümölcse hamarosan megmutatkozott. Terhes lettem, s mindenhol kerestem, hogy elmondhassam neki.
Utolsó emlékem arról az életről, hogy megláttam az erdőben őt, szaladtam utána. De eltűnt a szemem elől, és ekkor váratlanul egy golyót kaptam a szívembe. Lelőtt az én „vadászom”, hogy ne derüljön ki, hogy szeret engem. Ugyanis ő volt a kastély ura, feleséggel, gyerekekkel.
Megölt, hogy fenntarthassa a látszatot, ami fontosabb volt neki, mint én, a szerelem, vagy születendő gyermeke.
A golyó nyomait ma is viselem testemen, bár a fájdalmat, amit a lelkemben okozott, már sikerült feloldani.
Abban az életben nem tudtam róla, ki vagyok, anyám nem árulta el. Ő pedig, aki az apám volt, most ugyanezt a kiközösítést újra eljátszotta velem. Pedig ez is csak illúzió, s a valóságon ez mit sem változtat.
A másik élet, amiben felismertem őt, Olaszországban történt.
Vagány fiú volt, én fiatal lány. Kritikus szemekkel figyelt engem, messziről. Mindig pontosan tudta, hogy nekem mit és hogyan kellett volna cselekednem, szerinte. Gúnyosan, lekezelően bánt velem.
Elit társaságban mozgott, mutatós nők vették körül. Kinevetett engem, mert egy halászfiúba voltam szerelmes, pedig én is gazdag és híres, de elszegényedett családból származtam.
De ugyanakkor ott voltam a szívében, mélyen eltemetve.
Aki ismer minket, tudja, milyen tökéletesen eljátszottuk ezt is a mostani életünkben.
Volt még egy élet, a navajok földjén, de ott még nem láttam meg, ki volt Ő. Talán nincs is rá szükség. Érzem, hogy ott volt.
Megkegyelmezek magamnak, és nem hozom felszínre ezt is magamban, nem élem át az ottani fájdalmakat és elutasítást újra. Megbocsátok neki is, és magamnak is az összes tévedésért, amit tudatlanságból vagy félelemből megéletett velem, és én magammal. Vállalom a következményeket.
Talán épp így kellett történnie, hogy MOST találjon meg engem a szívében. Mert nem véletlen, hogy én megtaláltam és felismertem Őt. Nem véletlen, hogy bennem elindult a szerelem iránta. Ha Isten nem akarta volna így, nem történhetett volna meg.
És ez az életünk már nem a hiábavalóságról szól, nem az illúziókról, hanem a nagy megtalálásokról, felismerésekről, ráébredésekről, megvilágosodásról, a visszatérés lehetőségéről.
Szívemből egyre tisztábban, erősebben árad, amit Isten ültetett belé. Isten megmutatta nekem, ki Ő. Évekkel ezelőtt kértem tőle egy társat, és a szemem előtt gyúrta össze abból a két szerelmemből, akik életeken keresztül elkísértek. És tényleg olyan lett; külsőre, tulajdonságokban, még a hangja is. Őszinte öröm lelkemnek, hogy ő létezik, és hogy ismerhetem a Világban is.
S aztán Isten megmutatta azt is, hogy mielőtt én kértem volna, hogy adjon nekem új társat, Ő már kérte azt, hogy neki is adjon. Előbb teremtett engem neki, mint őt nekem.
Egymásnak teremtve – már pontosan értem, mit jelent ez. Hihetetlen csoda.
Vállalom, hogy megélem ezt a csodát minden vonatkozásában, negatív, fájdalmas, de pozitív, boldogító megnyilvánulásaiban is, és szívem minden szeretetével megköszönöm Istennek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése