IGAZ SZERELEM, VAGY CSAK SZENVEDÉLY?

   Szívből vagy agyból szeretsz? Csak gondolkodsz a szerelemről, vagy érzed? Keresed vagy inkább elfogadod?

   Az elme illúziókat gyárt. Fellobbanás - szerű élményeket produkál, melyek illékonyak.

   A szív csak éli, ami eredendően benne van.

   Ha gondolkodsz a szerelemről, ha mérlegelsz, az csak vágy benned, amit szeretnél megélni, és ha megéled, szenvedély lesz, melyhez ragaszkodsz foggal-körömmel, hiszen te teremtetted, magadénak érzed.

   Ha hagyod, hogy szívedben és véredben áramoljon az Örök Szerelem, akkor utadba kerül a valódi társad, akivel össze tudsz kapcsolódni mindenben, mert eredendően EGY-ek vagytok mindenben. Sajátos mintázatot kaptatok mindketten, mely nem cserélhető le. Mindenkinek csak egy ilyen külön bejáratú társa van. Részletekben utánozhatja más, egyes tulajdonságait megtalálhatod sok emberben, de összességében soha.

   Őrá vágyunk kezdettől fogva, vagyis inkább az elszakadástól fogva, mert kezdetben még megvolt, még EGY-ek voltunk vele, csak nem bírtuk megtartani. Miért? Mert az elménk felülírta a szívünkbe írt eredendő programot. De az érzés, melyet megtapasztaltunk, bennünk maradt.

   Keressük őt mindenkiben. Pedig nem kell keresni. Bent van a szívünkben, s amíg ott meg nem találjuk, az utcán sem jön velünk szemben. Belül magunkhoz ölelhetjük bármikor. S ha már elménk elfárad az illúziók gyártásában, hogy minden elébe kerülő férfiben vagy nőben őt vélje felfedezni, akkor majd feltűnik. Ráismerünk. S ő is ránk. Megszólal a zene lelkünkben, s felemelkedünk eredeti helyünkre, abba a világba, melyből kezdetben kiestünk.

   Az elme csak okoskodik, elm(e)-életeket gyárt, irányítani akar. De tapasztalhatjuk, mire jó az irányítása. Inkább hagynunk kellene, hogy beteljesítse valódi feladatát. Hogy ÉRT-sen. Megértse az érzelmeket, s összhangba kerüljön velük.

   Érzelemből születtünk. Isten a Szeretetet használta fel a Fény mellett, hogy megteremtsen bennünket. Az egész teremtett világ fényből és szeretetből van. Az elme dolga, hogy ezt megértse, és nem az, hogy felülírja elméleteivel, melyek sorra megdőlnek.

   Ha a szív irányít, ÖRÖM szeretni, és nem KÉNYSZER. A lelkünk eredendően tudja, hogyan szeressen. Az elmének tiszteletben kellene tartania a lelkünk mindenhatóságát, nem irányítani akarnia.

   Amikor az elme bekeményít, akkor szenvedünk, a porban fetrengünk kínunkban végtelen megaláztatásunkban, s csak egyvalami segít ki onnan; ha elfáradunk az elmélkedésben, s alázattal megadjuk magunkat a sorsunknak. A Sors ugyanis nem boldogtalanságra ítélt minket, csak amíg mást akarunk, ettől eltérőt, addig szenvedünk. Amíg nem akarjuk meglátni, mi a dolgunk, mert jobb játékot találtunk ki magunknak, s okosabbnak hisszük magunkat mindenkinél.

   Igen, az elme gyárt ilyen helyzeteket, mikor felfuvalkodottan képzelt trónján pöffeszkedhet. Az elme akar mindenkit a maga oldalára téríteni, hogy hivalkodhasson mások előtt, hogy önmagát előtérbe helyezhesse.

   A lélek csendben ül valódi, fényes, isteni trónján, és csendben mosolyogva várja, mikor ismeri fel az elme a valódi helyét. S akkor, mikor az elme megadja magát, átadja képzelt hatalmát a léleknek, a szívnek, akkor egy nagy zökkenéssel minden a helyére kerül az életünkben. Pályára állunk.

   Sok mindenben végig kell ezt játszanunk. Az összes játszmánkban. Mindaddig, míg HAZATALÁLUNK.

http://www.youtube.com/watch?v=epyxn-OsCKI&feature=related