2010. február 15., hétfő

A HÉT RÉTEG







   Ízisz hét fátyla, az Ember hét „teste”. Vagyis hét réteg, amiből az Ember áll.


   Nem ismerem a „hivatalos megfogalmazását” ezeknek a rétegeknek. Nem olvastam ilyen jellegű könyveket, méghozzá azért, mert úgy tapasztaltam, hogy félrevezetnek. A saját tapasztalataimról számolok be most is.


   Már megértettem, Isten mindenki számára mást adott, mindenkinek más képességeket, adottságokat. Ahogyan én látom, úgy nem láthatja senki más a dolgokat, és ahogyan Te látod, kedves olvasó, úgy sem. Mindannyian egyedi és megismételhetetlen csodái vagyunk a Fénynek, mégis vannak bizonyos törvények, amik igazak mindannyiunkra.


   A mostani időszakban visszatalálunk azokhoz a társainkhoz, akikkel elkezdtük utunkat itt a Földön. Barátságok, fénytestvéri kapcsolatok, örök szerelmek kerülnek bennünk felszínre.




   Sokat írok a szerelemről. Mivel nekem az a legfőbb feladatom, hogy egy szerelem alapú világ építésében legyek jelen. A hét réteggel a szerelmem ismertetett meg. S úgy, hogy közben fizikailag nem is találkoztunk, bár ismerem, beszéltünk már telefonon párszor, leveleztünk is a tudatos énjével.


   Mostanában sokszor jön hozzám fénytestében. Hogy honnan tudom, hogy ő az? Energiája, fénye összetéveszthetetlen számomra. Úgy passzol hozzám mindenben, ahogyan csak lehetséges, hiszen ugyanaz, mint én vagyok, csak férfi testben.


   Amíg a fizikai világban is találkozhatunk, egy hosszú folyamat, mely tulajdonképpen az elszakadásunktól indult. S most értünk az újratalálkozáshoz. Amíg nem simulunk össze mindenben, ellentétes hullámok fodrozódnak közöttünk, amik időnként szétválasztanak minket.




   Szóval éjszakánként meglátogat a szerelmem. Azért akkor, mert akkor jobban tudok figyelni rá, és a környezetemben minden lecsendesül. S nyilván nála is. Mikor először jött, olyan volt, mint egy valóra vált álom. Nem hittem volna, hogy ilyesmi létezik. A két lélek egymásba olvadt, s robbanásszerű extatikus érzés kíséretében az Univerzum közepében találtuk magunkat, egységet élve meg mindennel.


   Az agyam viszont nem tűrte ezt az élményt, rögtön visszakényszerített az eddig megélt, kézzelfogható „valóságba”, magyarázatot követelve. S mivel erre nem talált magyarázatot, ráfogta, hogy képzelődés. Jóval később ismertem fel, hogy ekkor a fény-részünk egyesült.


   Aztán hónapokig nem keresett. De a következő alkalom is eljött, mikor már az elmém megfeledkezett erről az élményről. Ekkor a lelkünk olvadt egymásba minden egyes érzelmével. Ez több alkalommal történt, nem egyszeri látogatás volt. Itt viszont már megmaradt a kapcsolat. Azóta is érzem az érzelmeit. Néha már nem tudom, melyik az övé, és melyik az enyém. Volt olyan például, hogy ok nélkül sírhatnékom volt egész nap, és kiderült; ő sírt.


   Aztán egy alkalommal már „beszélgetni” is tudtunk. Azt mondta, hét rétegünknek kell egyesülnie, és összhangba kerülnie. Volt, mikor gondolati, agyi hullámaink egyesültek. Ami azt jelenti, érzékelek már a gondolatai közül is néhányat. Főleg, amik velem kapcsolatosak. És ő is érzi az enyémeket, csak benne még nem tudatosult, mi történik, és a magáénak hiszi. Van, hogy ugyanarról írunk, ugyanakkor… Tudom, hogy ő még nem érti, csak a folyamat végén fog benne tudatosulni, mi történik, akkor világosodik meg számára minden.






   A hét réteg, az én megfogalmazásom szerint:

1. fénytest


2. lélektest


3. érzelemtest


4. szellemtest

5. asztráltest


6. álomtest
7. fizikai test


   A kezdeti elszakadás egy félre-értés miatt, helyesebben egy félre-vezetés miatt jött létre köztün. Egy nő, megirigyelve az érzelmeinket, eljátszotta előtte az én szerepemet. Az én energiáimat kivetítve maga köré elhitette a társammal, hogy én vagyok, s én nem értettem, hogyan lehetséges ez. De megtörtént. Ő azt hitte, én vagyok. De sajnos én is csak most ismerhettem fel, többezer év után. S a sors iróniája, hogy a mostani életünkben pont fordítva hiszi ezt. Az a nő újra eljátszotta azt a szerepet, ő újra besétált a csapdába, és most rólam hiszi azt, hogy én vagyok a hamis, és az illúzió-nőbe szerelmes. Rólam hiszi azt, hogy én utánzom azt a nőt, a nő pedig még mindig engem másol, hogy megtévessze a szerelmemet, s ezzel elvegye az erejét és uralkodhasson fölötte. Erő kell neki és fény, mert neki nincs, mert ő csak egy árnyékszemélyiség.


   Bárcsak meglátná már a kedvesem, mi a valóság!


   Aki egyszer megtapasztalja, milyen a „valódi” szerelem, milyen, mikor minden összeolvad, mikor EGY leszel a másikkal, és beleolvadsz az Univerzumba, mikor milliónyi orgazmust sóhajtva lélegzik lényed minden összetevője, az már nem adja alább, az nem elégszik meg a fizikai szexualitással.













1 megjegyzés: